Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság
Ügyfélszolgálat: +36 42 502 200
A FETIVIZIG is bemutatkozott a II. Közfoglalkoztatási Kiállítás és Vásáron
2017.09.20. Nádasi Zoltán - ügyintéző
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal szervezésében idén már a második alkalommal került megrendezésre a Közfoglalkoztatási Kiállítás- és Vásár Nyíregyházán, amelyen ezúttal is részt vettek a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (FETIVIZIG) munkatársai.

Az esemény helyszíne 2017. szeptember 14-én a Continental Aréna parkolója és a sportcsarnok aulája volt. Köszöntőt mondott Román István, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja és Dr. Halkóné Rudolf Éva Nyíregyháza Megyei Jogú Város Képviselőtestületének tagja.

A rendezvényt Dr. Hoffmann Imre, a Belügyminisztérium közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkára nyitotta meg. Megnyitó beszédében ismertette többek között: a közfoglalkoztatással a kormány célja az, hogy értékteremtő munkát adjon az embereknek, és a programban résztvevők minél előbb visszakerüljenek az elsődleges munkaerőpiacra.

A versenyszférába való átvezetés jegyében - az önkormányzatok mellett - egyéb munkáltatók is részt vettek az eseményen. Az érdeklődők megtekinthették a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság, a NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zrt., és a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság kiállításait is.

A FETIVIZIG már több, mint 20 éve a megye egyik legjelentősebb közfoglalkoztatója. Az igazgatóság kiállítói standján a látogatók tablókon és fotókon megtekinthették a közmunka program keretében elért eredményeket. Megismerkedhettek az elvégzett munkafolyamatokkal, valamint a közmunkások által használt kézi szerszámokkal és védőruházatokkal is.

A II. Közfoglalkoztatási Kiállítás- és Vásáron ezúttal 68 Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei és 6 Borsod-Abaúj Zemplén megyei település képviselői mutatták be a Járási Startmunka programok során termesztett vagy előállított termékeiket. Emellett lehetőség nyílt a települések megismerésére, s az általuk készített termékek kóstolására, valamint azok megvásárlására is.

A látogatók gyakorlati bemutatókon keresztül megismerkedhettek többek között a kosárfonás, fafaragás, szövés, hímzés fortélyaival, megtekinthettek traktorokat, kisgépeket. A sportcsarnok mellett felállított színpadon pedig a települések zenekarainak és tánccsoportjainak produkciói szórakoztatták a közönséget.

Az egész nap nagyon sok érdeklődőt vonzó, lényegében „teltházas” rendezvény nagyszerű lehetőséget biztosított a kiállítók számára, hogy bemutassák, a közfoglalkoztatásra kapott támogatással felelősen gazdálkodtak, s annak felhasználása során valódi értékeket teremtettek.